„Évek óta használjuk Letoha doktor étrend-kiegészítőit, és nagyon meg vagyunk elégedve velük. Az IMMUNKONTROLL készítmény különösen sokat segített édesanyám ekcémájának enyhítésében – látványos javulás következett be már néhány hét után. Köszönjük a természetes, de mégis tudományosan megalapozott megoldást!”
Több mint 25 éve foglalkozom a betegségek molekuláris hátterének kutatásával és gyógyszerfejlesztéssel. Orvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem, PhD-fokozatomat pedig a célzott gyógyszerbevitel élettani alapjainak vizsgálatáért kaptam meg.
Eddig 36 nemzetközi tudományos publikációm jelent meg rangos szakfolyóiratokban, amelyeket több mint 1200 alkalommal idéztek. Hat nemzetközi szabadalom feltalálójaként aktívan részt veszek a gyógyszerbevitel és a neurodegeneratív betegségek kutatásában.
Az Alzheimer-kór vizsgálata során több természetes eredetű hatóanyagot is tanulmányoztunk, amelyek laboratóriumi és preklinikai modellekben ígéretes eredményeket mutattak. Ez a kutatási irány nyitotta meg számomra a tudományosan megalapozott, orvosi szemléletű fitoterápia útját.
Cégem, a Pharmacoidea Kft., számos nemzetközi kutatási együttműködés aktív résztvevője. Emellett olyan gyógynövény-alapú termékeket is fejlesztünk, amelyek célja, hogy mellékhatások nélkül, a modern tudományos eredményeket és a hagyományos tapasztalatokat ötvözve támogassák az emberi szervezet egészséges működését – segítve a civilizációs betegségek megelőzését.
Munkámat az elmúlt években több szakmai elismeréssel is jutalmazták, köztük az Év Fiatal Vállalkozója, az Év Példaképe, valamint a Prima Díj kitüntetéseivel.












